| | | ERÉNYEK KÖNYVE I. - A Teremtés |  |
| | | Szerző | Üzenet |
|---|
Admin
Hozzászólások száma : 50
Csatlakozott : 2012. Aug. 04.
| | Tárgy: ERÉNYEK KÖNYVE I. - A Teremtés Csüt. Ápr. 02, 2015 6:12 am | |
| - Idézet :
[Only admins are allowed to see this image]
A Teremtés
I. fejezet - « Az Univerzum »
Kezdetben csak Isten volt.
Nem volt sem dolog, sem energia, sem mozgás. Még az üresség sem létezett, mely elválasztja a világot a csillagoktól, mert az üresség is valami. Semmi. Még a valami hiánya sem létezett, mert ha valaki azt mondja, hogy hiányzik valami, akkor nyilvánvaló, hogy valaminek lennie kell. A semmi azt jelenti, hogy a létezésnek még a lehetősége is lehetetlen. Kivéve Istennek.
De Isten mindennél feljebb áll, még a semminél is. Neki nincs kezdete sem vége. Így Végtelen és Örök. Tökéletes, melyet senki sem birtokolhat, senki sem tehet ellene, vagy avatkozhat a dolgába. Számára elég egy gondolat, hogy a Semmiből Létet hozzon létre, egy másik gondolat elég, hogy a Létet Semmivé tegye. Így minden lehetséges a számára és minden neki köszönheti a létezését.
Isten az Ősanyag, amelyből minden teremtetett. A dolog, az energia, a mozgás, az idő mind belőle állnak. Minden ami létezik, miként a semmi is hozzá tartozott kezdet óta. Ő minden Teremtője. Ő teremtett minden létezőt, formát és tartalmat adva nekik. Végül Ő a Leghatalmasabb, mert ő minden dolog létezésének oka, még a semmit is beleértve.
Isten mindent tud, mert a tudás is hozzá tartozik, Ő teremtette és Ő a létezésének oka. Így Isten Mindentudó. Sőt mindenhol jelen van, ahová bárki eljutni képes, mindig benne találja magát. Isten így mindenütt jelenlévő. Végül, Ő mindenhol cselekedhet, mert mindenhol jelen van, mindent tud, semmi és semmilyen hiánya a valaminek sem tudja őt megakadályozni, hogy cselekedjen.
Isten gondolt egyet, és egy kis pont tűnt fel. Így, ennek a kis pontnak a teremtésével, Isten egyszerre teremtett és űzte el a Semmit. Onnantól fogva van a Létezés és az üresség, és nem semmi. Isten "Univerzumnak" nevezte el ezt a kis pontot, és csillagokat helyezett belé, melyek benépesítik az ürességet. Attól fogva soha nem szűntek meg ragyogni az égbolton.
Az Isten megteremtette a két mozgást: a nehéz dolgot alulra mentek és a könnyű dolgok felfelé. Szintén megteremtette a négy alapelemet. A legnehezebb volt a föld. Aztán a víz, a levegő és a tűz következett. Súlyosságuk sorrendjében helyezte el őket. A föld volt így közepén. Ezt takarta be a víz, melyet a levegő vett körül. Végül az elemek legkönnyebbike a tűz fedte be az egészet.
Ezt az anyagi labdát nevezte el az Isten "Világnak". Hogy mozgást hozzon létre, Isten elkezdte felbontani az elemek sorrendjét. Tüzet helyezett a föld közepébe, és vizet az égre, a levegő fölé. Az elemek mozogtak, váltogatva a rendet és a rendetlenséget, rendszeresen rendet hozva a rendetlenségbe. Isten élvezte nézni, hogyan reagált a teremtménye a gravitáció rendjének törvényére.
Fordította: Lior_asteras
[Only admins are allowed to see this image] | |
| | | | Admin
Hozzászólások száma : 50
Csatlakozott : 2012. Aug. 04.
| | Tárgy: Re: ERÉNYEK KÖNYVE I. - A Teremtés Csüt. Ápr. 02, 2015 6:13 am | |
| - Idézet :
-
[Only admins are allowed to see this image]
A Teremtés
II. fejezet - « Az Élet »
Isten tökéletes volt, de a teremtménye tökéletlen. Ő tudattal rendelkezett, de a teremtménye nem gondolkodott. Ő azt csinálta, amit Ő választott, a teremtménye csak alkalmazkodott a körülményekhez. Ő képes volt teremteni, de a teremtménye csak annyit tett, ami a túléléséhez volt szükséges. Szeretni akarta a teremtményét és hogy az viszontszeresse Őt, de a teremtmény képtelen volt szeretni.
Isten összegyűjtötte a szeretetet, ami benne volt. Lélekké formálta, melyet nem lehetett megérinteni, vagy látni, vagy érzékelni, vagy megízlelni, vagy hallani, mert különbözött az anyagtól. A lélek tartalmazta az Intelligenciát, mely az értelemből és az érzelmekből állt. Isten még többet helyezett bele magából: a döntés és az érzés képességét. Isten összekötötte az anyagot a lélekkel, mivel ez utóbbi képes volt harmóniában létezni a világgal, és az egészet elnevezte Életnek.
De az élet tökéletlen volt. Bár Isten teremtette és Őt tartalmazta, mégsem ő volt egészében. A döntés képessége csak részleges volt, mert a tudása és a tudás képessége nem volt végtelen. Az érzelmi képessége anyagi mivolta miatt csonka volt: közömbös és személytelen. De Isten szeretni akarta az életet és azt akarta, hogy az élet viszontszeresse Őt.
Annak érdekében, hogy Isten és az élet kölcsönösen szeressék egymást, szükséges volt, hogy ez utóbbi folyamatosan törekedjen az isteni tökéletességre. Mivel az élet képtelen volt, hogy kiegyenlítse ezt a tökéletességet, a Leghatalmasabb megalkotta a harmadik mozgást: a magasabb dolgok Isten felé indultak. Így az anyag, melyből az élet állt, nehézsége miatt a világhoz tartozott és lefelé ment. De mivel lélekből is állt, amely egy magas dolog, folyamatosan törekedett az isteni tökéletességre.
És a világon, az élet számos formát öltött, a legkisebbtől a legnagyobbakig. A növények a a csillagok fényével töltötték meg magukat, és befedték a világot egy zöld réteggel. Az állatok kószáltak vagy lebegtek a növények között. Miközben Isten mozdulatlannak látszott, az élet folyamatosan mozgásban volt. Valóban, Isten örökkévalósága miatt, nem volt alávetve ennek az örökös mozgásnak, mint az élet, mely nem hagyhatta azt abba. Így Isten mozdulatlannak tűnt. De jelen volt egy folyamatos tett, mellyel Isten szerette szemlélni a teremtését.
De Isten nem így teremtette az élet mozgását, mint egy kifogyhatatlan erőforrást, így hogy folytatódjon, szükséges volt, hogy az állat megegye a növényt, a ragadozó elejtse az áldozatát, és hogy az állatok tetemei elrohadjanak és táplálják a növényeket. Így a halál az élet szerves része lett. Hogy a halál ne tudja elpusztítani a teremtményeket, Isten minden fajt két nemre osztott, melyeket hímnek és nősténynek nevezett el. Mindkettő egyenlő volt és keresték egymást és egyesültek, hogy az életet örökítsék.
Így Isten az életből megformálta az időt, amikor a halál legyőzi az életet, az élet a halált, és az ivadék követi szüleit. Ugyanígy az ég vize lemegy a földre, hogy táplálja a folyókat, és a tűz elhagyja a vulkánokat hogy táplálja a földet, mely összegyűjti a tüzet a belsejében. Az egész világ sima volt az élet örökös mozgásában, ahol Isten mozdulatlannak tűnt, elkerülve az idő múlását.
Fordította: Lior_asteras
[Only admins are allowed to see this image] | |
| | | | Admin
Hozzászólások száma : 50
Csatlakozott : 2012. Aug. 04.
| | Tárgy: Re: ERÉNYEK KÖNYVE I. - A Teremtés Csüt. Ápr. 02, 2015 6:14 am | |
| - Idézet :
-
[Only admins are allowed to see this image]
A Teremtés
III. fejezet - « A Teremtmények »
A teremtmények egy csoportja, akik az életnek csak kis részét alkották, úgy döntöttek, hogy átutaznak a világon, hogy felfedezzenek más fajokat, állatokat és növényeket egyaránt. Mindnyájan vállukra vették a saját dolgaikat és útra keltek, azzal a tudásszomjjal, mely rávette őket erre a döntésre.
Így felfedezték a világot. Zöld dombokra és hatalmas hegyekre másztak fel. Szakadékokon keltek át, a folyókból ittak, és mezőkön pihentek meg. Mindent megízleltek, amit az élet kínált, további gyönyöröket és vágyakat ébresztve bennük. Megkóstolták a gyümölcsöket és a mézet. Elbódultak a virágok illatától. Csodálták a sarki fényeket és a szivárványokat.
Isten az Ő tökéletességében az életet egy csodává tette, örömmé mindazok számára, akik meg tudták ízlelni. De nem minden teremtmény tudta értékelni ezt az ajándékot a maga értékében. A kis csoport minden alkalommal meglepődött, amikor új fajokkal találkoztak. Minden csoport rendelkezett valami képességgel, amely egyedivé tette. A kis csoport pedig csodálkozott azon, ahogy Isten ellátta a gazdaság végtelen változatosságával az életet. Minden új faj, amivel találkoztak, alkalmat kínált a teremtés tulajdonságaira való rácsodálkozásra.
Találkoztak tehenekkel, amik békésen legelésztek és tejüket a fiataloknak adták. Később elhaladtak egy búzamező mellett, mely lágyan ringatózott a szellőtől, és keresztezték egy nyáj útját, telis-tele fehér puhaszőrű birkával, melyek békésen nézték őket. Folytatván felfedezőútjukat a világban hallották a madarak vidám dalát. Szemüket az égre emelve figyelték őket, ahogy keringtek a puha felhők alatt, ahol a nap csillag megvilágította a kék eget.
Megálltak, hogy zöldségeket kóstoljanak meg, mindenféle illatút, formájút és ízűt. Miközben ettek, hallottak a lovag patáinak dobogását, amint azok a széllel repültek. Később megálltak egy tónál és láttak halakat, amik feljöttek és kergették egymást a vizekben. Nem messze a parttól, vert gyökeret egy erdő, benne hatalmas tölgyekkel, melyek nyújtózkodó ágai olyanok voltak, mint zöld szövetből készült gigantikus sátrak.
Később egy kukoricaföldhöz értek, melynek a kalászai fürödtek a napfényben. Néhány táplálkozó sertés is volt ott. De ezek a teremtmények nem a változatosságukkal hívták fel magukra a kis csoport figyelmét, hanem inkább egy sokkal lehangolóbb közös megállapítás miatt.
Valójában minden teremtmény úgy tekintett magára, mint Isten kedvencére. Mindegyik a saját különleges képességét hangsúlyozta, mint Isten külön kegyének okát. A tehenek felmagasztalták a borjaik számát, a birkák a gyapjújukat, a madarak a szárnyaikat, a lovak a sebességüket, a halak a tengerek, mint a legnagyobb terület feletti uralmukat, a tölgyek a páratlanul hosszú életüket, a kukorica, a gyümölcsök és a zöldségek a különböző ízeiket és illataikat, a sertések pedig az erejüket...
Fordította: Lior_asteras
[Only admins are allowed to see this image] | |
| | | | Admin
Hozzászólások száma : 50
Csatlakozott : 2012. Aug. 04.
| | Tárgy: Re: ERÉNYEK KÖNYVE I. - A Teremtés Csüt. Ápr. 02, 2015 6:14 am | |
| - Idézet :
-
[Only admins are allowed to see this image]
A Teremtés
IV. fejezet - « A Kétely »
A kis csoport úgy döntött, hogy megáll egy pillanatra. Egy zöld dombon telepedtek le, ahol gyönyörű virágok nőttek, melyek körül méhek szálltak, hogy nektárt gyűjtsenek. Egy finom szellő suhant tova, enyhén meghajlítva a füvet. A madarak énekeltek. A csillagok előjöttek, hogy megvilágítsák a teremtményeket, akik csomagjaikat lerakva, körbeültek. A hangulat nyomasztó volt, mert mindnyájan ugyanazon a kérdésen töprengtek.
Minden faj, ami itt találkozott, rendelkezett egy saját képességgel. A marhák, amik békésen legelték a füvet, nagy családdal rendelkeztek. A birkáknak puha, vastag gyapjuk volt. A madarak szárnyai arra szolgáltak, hogy keresztülrepüljenek a világon. A lovak, ezek a nemes és tüzes állatok a villám sebességével tudtak vágtatni. A halak uralták a hatalmas óceánokat. A sertések erősek és vadak voltak.
Még a növények is rendelkeztek saját tulajdonságokkal. A tölgyek hosszú életidején csak a nagyságuk tett túl. A búza képes volt hatalmas mennyiségben szaporodni, és óriási területeket befedni. A kukoricacsövek duzzadtak az élettől. A gyümölcsök édes ízükkel, a zöldségek különleges, étvágygerjesztő illatukkal tűntek ki. A kis csoportban lévők azonban kérdezgették egymás között: mi miért nem rendelkezünk semmilyen különlegességgel?
Persze, a kis csoport teremtményei rendelkeztek karokkal, de erejük nem ért fel a sertésekével. Persze, volt lábuk, de nem tudtak olyan messze utazni, mint a madarak, vagy olyan gyorsan, mint a lovak. Persze, tudtak szaporodni, de nem olyan gyorsan, mint a tehenek vagy a búza. Persze, többen szakállasak voltak, de ez enyhe vigaszt nyújtott a juhok sűrű gyapjával szemben.
Persze tele voltak élettel és egészséggel, de közel sem annyira, mint a kukorica, a gyümölcsök, vagy akár a zöldségek. A tölgyek életkorával és nagyságával pedig végleg nem tudták felvenni a versenyt. Minden más teremtmény, növény és állat komoly érvekkel rendelkezett, melyeket hangoztattak is, hogy miért őket szereti a legjobban Isten. Mindegyiknek egyedi képessége volt. Ezután a kis csoport is megpróbált találni egy képességet, ami csak rá volt jellemző.
Ők felegyenesedve jártak. De milyen előnyük származott ebből? "Semmilyen" - válaszolták kórusban a csoport tagjai. Kezeikkel eszközöket készítettek, de ezek csak helyettesítették a karmokat és más testrészeket. A gyomruk annyira gyenge volt, hogy meg kellett főzniük az ételt, hogy meg tudják enni. Szemeik egyáltalán nem voltak olyan élesek, mint a baglyoké vagy a macskáké, így fényre volt szükségük a sötétben. A szőrzetük nem volt vastag, így menedéket kellett keresniük, amikor esett, havazott, jégeső volt, vagy ha a szél erősen fújt.
Miután számba vették ezeket a fájdalmas hátrányokat, a kis csoport teremtményei szánalomra méltónak tűntek. Meg voltak győződve arról, hogy Isten őket szereti a legkevésbé, és ők az egész Teremtés aljanépe. Súlyos csend telepedett rájuk, miközben egymás szemébe nézve keresték a válaszokat a saját kérdéseikre. De a tekintetek nem hordozták magukban a választ. Csak könnyekkel voltak tele.
Egy közülük távolabb maradt a csoporttól. Csak nézte a csillagokat. A csoport minden tagja lenézte őt, mert lélekben gyengének tartották. Gyakran mondta nekik, hogy „boldogok a lélekben szegények”, de tudta, hogy ezzel is a róla való meggyőződésüket erősíti. Azonban mindközül ő volt az egyetlen, aki azt kérdezte, hogy mit kíván Isten, a sorson való siránkozás helyett. Ezt az embert Oánnak hívták.
Fordította: Lior_asteras
[Only admins are allowed to see this image] | |
| | | | Admin
Hozzászólások száma : 50
Csatlakozott : 2012. Aug. 04.
| | Tárgy: Re: ERÉNYEK KÖNYVE I. - A Teremtés Csüt. Ápr. 02, 2015 6:14 am | |
| - Idézet :
-
[Only admins are allowed to see this image]
A Teremtés
V. fejezet - « A Találkozás »
Isten nézte a teremtmények kis csoportját, akik sírtak, ami meghatotta Őt. A teremtmények úgy érezték, Isten elhagyta őket, mert nem kaptak tőle semmilyen különleges képességet. Sőt, azt gondolták, gyűlöli őket, habár Isten minden egyes teremtményét egyformán szerette. Ők Istenhez tartoztak, és gyűlölni őket annyit jelent, mintha saját magát gyűlölné. Isten teremtette az Univerzumot, az egész világot, és egész életükben szeretni fogja őket, ahogy eddig is tette.
Eme szeretet által ajándékozta meg Isten minden teremtményét különleges képességekkel, hogy mind megtalálja a saját helyét a teremtmények között. De ez a pompás ajándék láthatatlan maradt a teremtmények ezen csoportja előtt. Ők az emberek voltak, akiket kétségek gyötörtek, mert Isten szeretete láthatatlan maradt számukra. Könnyeik őszinték, de igazságtalanok voltak. Azt kérték csak, hogy Isten szeresse őket, és nem látták, hogy már a kezdetektől szereti őket.
A többi teremtmény már tudatában volt, hogy milyen ajándékokat kaptak, de nem értették az okát. Néhányan azt gondolták, ők az egyetlenek, akiket Isten megjutalmazott. Néhányan azt hitték, hogy csak az erő és a hatalom Isten ajándéka. Mások is elkövették ezt a hibát. Azt hitték, csak ők kapták a gyorsaságot, a sok utódot, a hosszú életet, a gyapjút, a repülés képességét, vagy azt a helyet, amit Isten jelölt ki számukra. Egyedülinek tekintették magukat, akik Isten kegyeit élvezik, és azt hitték, hogy egyedüliek, akiket Isten előnyben részesít.
De az az ember, akit Oánnak neveztek, ő vitte magával a tehetségnek azt a szikráját, amit Isten az emberiségnek adott. Fokozatosan ébredt tudatára annak az igaz szeretetnek, amit Isten a teremtményeinek adott. Kezdte megérteni, hogy Isten a teremtmények mindegyikét szereti, de nem tudta, hogy miért. Idejét azzal töltötte, hogy a csillagokat vizsgálta, remélve, hogy megtalálja a Mindenhatót, de nem tudott semmit a mindenütt jelenlévő Istenről.
Akkor Isten elérkezettnek látta az időt, hogy valódi helyet adjon az Univerzumban azoknak a teremtményeinek, akik megértették, hogy az élet valódi jelentése – Szeretet. Azt gondolta, hogy teremtményeinek bizonyítaniuk kell azt a szeretetet, amelyet iránta éreznek. Ezért úgy döntött, egy helyre hívja össze az összes teremtményt, és megkérdezi őket, hogy mi az élet. Amit ezután velük tesz, az a válaszaiktól függ.
Egyetlen Isteni gondolat által, a föld valamennyi teremtménye tudott az egybehívásról. Késlekedés nélkül indultak útnak. Egy zöld kontinensen volt egy hatalmas zöld síkság. Ez volt a hely, ahol az egész világ találkozni készült, hallani az isteni kérdést. Ez volt a hely, ahol a világegyetem sorsát készültek eldönteni.
Sok-sok évig tartott, míg az összes teremtmény összegyűlt. Nem mindegyik élte túl a hosszú utazást, de senki sem hátrált meg. Isten eltöltötte őket azzal az elfojthatatlan vággyal, hogy csatlakozzanak minden élő nagy találkozójához. Átkeltek a legmélyebb tengereken, a legmagasabb hegyeken, túljutottak gleccsereken és sivatagokon, és leküzdöttek számos más nehézséget. Minden megpróbáltatás ellenére tovább éltek, haltak, ettek, és nemzettek utódokat, és egy sem hátrált meg.
És végül elérkezett a sorsdöntő nap, amikor minden élő teremtmény összegyűlt.
Fordította: Florencee
[Only admins are allowed to see this image] | |
| | | | Admin
Hozzászólások száma : 50
Csatlakozott : 2012. Aug. 04.
| | Tárgy: Re: ERÉNYEK KÖNYVE I. - A Teremtés Csüt. Ápr. 02, 2015 6:14 am | |
| - Idézet :
-
[Only admins are allowed to see this image]
A Teremtés
VI. fejezet - « A Kérdés »
Ez volt a teremtményeknek az eddigi legnagyobb összejövetele.
Milliárdnyian gyűltek össze a hatalmas síkságon. Összegyűltek, mellőzve minden gyűlölködést. Farkasok a juhok közelében, a kutyák a macskák mellett, a sasok az egerek, és az oroszlánok a gazellák mellett. Még a növények is megjelentek. Tölgyek, fenyőfák, nyárfák, olajbogyófák, almafák, datolya pálmafák és más egyéb fák alkották a valaha létező legnagyobb erdőt. A virágok, a zöldségek, a gyümölcsök, a búza és a kukorica is jelen volt. Az óriási síkság egy igazi szentéllyé vált minden élő számára, mert mindannyian türelmesen várták, hogy eljöjjön közéjük az Isten.
Aztán mennydörgés kiséretében szétváltak a felhők, és egy halovány fény az űrből akkor megvilágította az eget. Nagy csend szállott az összegyűlt teremtményekre. A mennyei fénysugárból egy komoly és átható, de lágy és derűs hang hallatszott. A hang így szólt: „Hallj engem, akit én teremtettem, mert én vagyok a te Istened. Nélkülem nem léteznél, és nekem tartozol örök hűséggel.”
Isten folytatta: „Közületek valaki követelte, hogy lehessen az én kiválasztottam, de soha ezidáig szívességet nem fejeztem ki egyikőtök irányába sem, és senkit a többi fölé nem helyeztem. De közeleg az idő, midőn ezen változtatni fogok. Eljön az idő, amikor választani fogok a teremtményeim között. Eljön az idő, amikor egy fajt közületek így nevezek: az Én gyermekeim. A kiválasztáshoz egyetlen egyszerű kérdést fogok feltenni.”
Azután Isten megkérdezte őket: „Azért éltek, mert én megalkottalak benneteket. Táplálkoztok, sokasodtok, és utódaitok által növekedtek. De nem tudjátok, hogy miért éltek. Megkérdezlek hát benneteket, milyen célból adtam én nektek életet.”
A termtmények többsége nem tudott válaszolni. Egymásra tekintgettek, remélve, hogy találnak valakit a szomszédaik között, aki megadná a választ erre a különös kérdésre. Egy hal, gondolván, hogy a kérdésre nincs válasz, boldogan nem mondott semmit. Egy ló a földet rugdosta patájával. Egy tölgyfa meggörbült, miközben reménytelenül kereste a választ a gyökerei között. Ráadásul egy galamb is megsértette a fejét a karmával, miközben elmélkedett.
De közülük egy tovább lépett. Úgy látszott, az az egy biztos magában és a válaszban is. A többiek utat nyitottak neki, és egy üres tér alakult ki körülötte. Az az egy felemelte szemeit Istenre, és tekintete értelemmel volt tele. És válaszolt a kérdésre: „Megalkottad a teremtményeket, és szükségessé tetted, hogy táplálkozzanak. Képessé tetted az erősöket, hogy elpusztítsák a gyengéket. Kérdés nélkül, ilyenformán az erősek uralmáról van szó a gyengék felett.”
Majd hozzátette: „Bizonyítékot akarok, hogy én vagyok fajom utolsó képviselője. Csak a legerősebbek maradtak életben az enyéim közül. Ha gyermekednek nevezel engem, én képes leszek megmutatni neked, hogy a teremtmények közül ki uralkodjon a földön.”
Azután várta, hogy Isten gratulál neki a válaszért, de hiába. Isten nem válaszolt neki.
Fordította: Florencee
[Only admins are allowed to see this image] | |
| | | | Admin
Hozzászólások száma : 50
Csatlakozott : 2012. Aug. 04.
| | Tárgy: Re: ERÉNYEK KÖNYVE I. - A Teremtés Csüt. Ápr. 02, 2015 6:15 am | |
| - Idézet :
-
[Only admins are allowed to see this image]
A Teremtés
VII. fejezet - « A Szeretet »
Isten nem válaszolt a teremtménynek, mely az erős gyenge feletti uralmát hangoztatta.
Egy másik csoportjához fordult a teremtményeknek. Az emberekből álló csoport felé, mely bejártja az egész világot. Isten tudta, hogy ez a csoport önmagában bízik, és elutasítja őt. Ezen emberek úgy hitték, hogy minden tehetségtől megfosztották őket. Úgy hitték, hogy alsóbb rendűek a többieknél, mivel gyengébbek náluk.De közülük egy embert, aki az Oane nevet viselte, anélkül, hogy biztos lett volna a válaszban, megragadott a kérdés, amit a Magasságos tett fel.
Mivel Oane kételkedett, így gyakran nézett a csillagokra, remélve, hogy megláthatja Istent.Őszintén szerette Istent, de nem tudta, vajon ez-e az élet igazi útja. A saját válaszát akarta mondani, de a csoport úgy tekintett rá, mint egy gyenge lelkűre és senki se akarta, hogy beszélhessen. De Isten mindentudó, meghallotta az embercsoport panaszait, de főleg Oane lelkében levő szeretetet és kétséget vette észre.
Ezután az égből egy fénysugár tűnt elő és Oanere szállott. Az összes teremtmény elcsodálkozott ezen a finom fényen, amely dicsfénnyel árasztotta el az embert. Arrébb álltak, s egyedül hagyták őt, hogy szembenézhessen Istennel. Oane kíváncsisággal eltelve szemlélte saját fénylő alakját, majd csoportjához fordult. Először életében, nem megvetéssel néztek rá, hanem tisztelettel.
És Isten megkérdezte: „Te, ember, nincs válaszod Nekem? Én hívtam ide összes teremtményemet, hogy megtudjam, melyikük ismeri a helyes választ a kérdésemre. Eljöttél és nem válaszoltál. Most, azért idéztelek meg, hogy megtedd!” Oane, teremtője szigorú hangjától megijedve, Istenre emelte a szemét és tétován azt mondta: „De, ó Magasságos, nem tudom, hogy válaszom helyes-e…” És Isten erre utasította: „Mondd el nekem és megmondom”.
Ezután Oane azt válaszolta: „Te megteremtetted Teremtményeidet. Ők el fogják venni egymás elől a táplálékot és táplálékul fognak szolgálni egymásnak. El kell űzniük és megölniük egymást, hogy táplálhassák magukat. Harcolniuk kell, hogy megvédhessék életük. De itt senki se teljesen erős vagy egészen gyenge. Senki se lesz mindig magasabban vagy alacsonyabban, mint a többiek. Mi egyszerűen csak élünk és mindannyian az alázatos szolgáid vagyunk. Mert Te teremtettél minket. „
„Ezért tetted minden teremtményed tehetségessé valamiben. Vannak, akik szebbek a többieknél. Mindegyiknek megvan a helye a helyen, amelyet te teremtettél. Az adottságuk teszi lehetővé, hogy megtalálják a helyüket. Így, nincs olyan teremtmény, amelyet jobban szeretsz, ó Magasságos. Te mindannyiunkat ugyanúgy szeretsz és nekünk cserébe ugyanúgy kell szeretnünk téged, mert nélküled nem léteznénk. Te teremtettél minket, anélkül, hogy erre bárki is kötelezett volna, és nekünk szeretni kell Téged, hogy megköszönhessük ezt.”
„Össze vagyunk kötve az anyaggal, törvényei érvényesek ránk, de a célunk az, hogy olyanok legyünk, mint Te, az Örökkévalóság és Tökéletesség Lelke. Ezért, úgy gondolom, az ok, amiért életet adtál nekünk, az a szeretet.” Ezután Isten így szólt: „Ember, mivel te vagy az egyetlen, aki megértette a szeretetet, így gyermekeimmé fogadlak titeket. Így tudni fogjátok, hogy a ti adottságotok az, hogy képesek vagytok Engem és egymást szeretni. Míg a többi teremtmény csak magát szeretheti.”
Fordította: Rspk
[Only admins are allowed to see this image] | |
| | | | Admin
Hozzászólások száma : 50
Csatlakozott : 2012. Aug. 04.
| | Tárgy: Re: ERÉNYEK KÖNYVE I. - A Teremtés Csüt. Ápr. 02, 2015 6:16 am | |
| - Idézet :
-
[Only admins are allowed to see this image]
A Teremtés
VIII. fejezet - « A döntés »
Minden más teremtmény meglepődött Isten döntésén, hogy az embereket az Ő gyermekeinek fogadta. Nem értették meg a szeretetet és nem tudták felfogni, hogy a Magasságos Isten oly nagy jelentőséget biztosít neki. Sugdolózni kezdtek egymás között, remélték, hogy egyikük képes lesz megmagyarázni ezt az isteni döntést.
Azonban Isten a teremtmények felé fordította hangját, azok felé, akik nem tudták megadni a választ. S ezt mondta nekik: „Ti, kik nem tudtok számomra válasszal szolgálni, még még ti állítottátok, hogy kedvenc teremtményeim vagytok. A lelkeitek többé már nem tartoznak a magasabb dolgokhoz. Mostantól nem tartoztok hozzám. Ti ezentúl az emberek alanyai lesztek, a ti természetetek ezentúl csakis alapanyag lesz. Megfosztalak a beszélőképességetektől. Ezentúl az idők végezetéig bégetni, múzni, morogni, nyeríteni, nyávogni és ugatni fogtok!”
Aztán, Isten a hangját azon teremtmény fele fordította, aki elfogadta az erősek gyengék feletti uralmát. Ezt mondta neki: „Mivel te ilyen biztos vagy a választásodban, lehetőséget adok, hogy bizonyítsd. Te megtartod a lelkedet, de testedet az árnyék emészti fel. Így, élni fogsz, egyedül, az emberek között, amíg Én eljuttatom hozzád a bánatodat. Eképpen fogsz élni egyedül az emberek között, amíg meg nem szabadítalak ettől a fájdalomtól.”
Aztán Isten Oane fele fordult, és a következőket mondta neki: „A fajtádat gyermekeimmé fogadtam. Most saját szívemből alkotok nektek lelket. Ezek különbözni fognak más teremtmények lelkétől, mert mától fogva csak a ti lelketek marad meg a magasabb természetben, és lesz képes fejlődni az Én isteni tökéletességem felé. Így, Én az időt felosztom 7 részre, ezeket „napok”-nak nevezem el. S minden hetedik napon összegyűltök, hogy imádjátok az apátokat: Engem.”
“De még mindig szükséges lesz, hogy te és a fajtád minden nap dolgozzatok, hogy fenntartsátok magatokat. Annak kivételével, kit meg sem neveztem, Én mindent teremtményt alattvalóvá tettem nektek. Ezáltal, ti gondozni fogjátok a többi teremtményt, bármilyen általuk küldött bátorítás nélkül. Ezt a képességet, hogy magatokról és másokról gondoskodni tudtok, Én elnevezem 'munkának'. De, ahhoz hogy ti sose feledjétek el, hogy ez a képesség egy Tőlem érkezett ajándék, így ajándékozván meg titeket Oane jó válaszáért, a munka nehéz, bonyolult, és fárasztó lesz. Mégse bánkódjatok a szenvedések miatt amit okoz, hiszen, az igazság az, hogy ez egy jó és csodálatos ajándék, amit kaptatok Tőlem.”
“Azért pedig, hogy akiknek élete véget ér, azokat helyettesíteni tudjátok az elkövetkező generációk tagjaiból, egy újabb ajándékot adok nektek. A szeretetet amit várok tőletek, ugyanúgy lehetővé teszem, hogy egymás iránt továbbítsátok, párokban. Közös érzékenység és vágyak lesznek az összetevői ennek a tiszta érzésnek, méltóan elegyítve bennetek a lelket és az anyagot. A nemzés lesz a cél vele. Azonban csak azon párok számára lesz eme szerelmi aktus megengedett, melyeket előtte Én az áldásommal részesítettem, ezért a fajtátok az Én szeretetemben fog tovább folytatódni.”
Aztán Isten megteremtett két csillagot a világ felett. Az egyik, mely fényt sugárzott, a „Nap” nevet kapta. A másiknak neve, mely hidegen ragyogott, „Hold” lett. Isten magyarázta Oanenek: „Látod, a te hűséged ugyanolyan, mint melyet a gyerekek tanúsítanak a szüleik felé. Ezért, ha közületek valaki meghal, Én megítélem a lelkét, aszerint, hogy milyen életet élt. A Nap mindennap elárasztja a világot a fényével, bizonyítékaként szeretetemnek az Én teremtményeim felé. Amit én ajánlok neked - az örökké tartó boldogság. De a napok között a Hold fogja átvenni az uralmat. És azok kik közületek a sötétségbe száműztetnek, nem fognak mást ismerni a fájdalmon kívül.”
Fordította: Antraversata
[Only admins are allowed to see this image] | |
| | | | Ajánlott tartalom
| | Tárgy: Re: ERÉNYEK KÖNYVE I. - A Teremtés | |
| |
| | | | | | ERÉNYEK KÖNYVE I. - A Teremtés | |
|
Similar topics | |
|
| | Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
