| | | ERÉNYEK KÖNYVE III. - Napfogyatkozás |  |
| | | Szerző | Üzenet |
|---|
Admin
Hozzászólások száma : 50
Csatlakozott : 2012. Aug. 04.
| | Tárgy: ERÉNYEK KÖNYVE III. - Napfogyatkozás Csüt. Ápr. 02, 2015 6:30 am | |
| - Idézet :
-
[Only admins are allowed to see this image]
Napfogyatkozás
I. fejezet - «A Hold»
A történet amit most elmesélek nektek, meglepő lesz, de mikor elolvassátok, rá fogtok jönni, hogy több igazság rejtőzik benne, mint első látásra tűnik.
Egy napon mikor szép idő volt, sétáltam a kutyámmal egy kis úton a földek között. Nemrég ettem, és egy kis meghitt helyet kerestem, ahol egyet szundíthatnék. Ezen a májusi délutánon az égbolt teljesen tiszta és felhőtlen volt. A madarak énekeltek és a kutyám a kukoricásban futkározott, kis állatokat kergetett, melyek sokkal gyorsabbak volta nála. Erőszakosan és boldogan ugatott, habár a versenyt már elvesztette.
A nap csodálatosnak tűnt, azonban a Hold napközbeni jelenléte aggasztott. Míg a Nap, a létezés utáni megítéltetés alapján az erényesen élők helyeként szolgált, a Hold volt az a hely, ahová a bűnösök kerültek, az örök kínok helye. Az elsőt Paradicsomnak hívták, míg a másodikat Pokolnak nevezték. Eme két szent égitestet egyszerre látni óriási balszerencsét jelenthet csupán.
Lehajoltam, hogy egy kis virágot csodáljak meg a réten, de hirtelen vaksötétség borított be mindent, s nem voltam képes már látni. Sötétség? - kérdeztem magamtól. „Hogyan lehet bármiféle sötétség, egy ilyen csodás napon, mikor a Nap a legmagasabb pontján tündököl?” Felemeltem tekintetem az ég felé, és úrrá lett rajtam a borzalom: a Hold eltakarta a Napot e pillanatban, megakadályozva a szent fényt, az élet forrását, hogy elérhesse az alant fekvő Földet. Csupán egy keskeny, tűzszínű fénykoszorú ölelte körül az éjszaka csillagát, és tanúskodott a nappal csillagának jelenlétéről.
A kutyám ugatása elhallgatott. Azt mondtam magamnak, ezáltal megerősítve magamat, hogy ez is csupán egy olyan kozmikus esemény, melyekről őseink feljegyzéseket vezettek, és hamarosan véget fog érni. Azonban nem voltam teljesen meggyőződve róla. A tűzkorona nyomasztó környezetet teremtett a napfogyatkozásnak. Azonban még ez is eltűnt, amikor a Hold teljesen eltakarta a Napot. Azonban még ez is eltűnt, mikor a Hold befejezte a Nap eltakarását. A sötétség beborította az eget, mint fekete tinta a papírt. Még a csillagok is helyet adtak eme furcsa napfogyatkozásnak. Ezen pillanatban a Hold rést ütött a fizika törvényein.
A sötét kör közepén színes foltok cikáztak, mintha madarak köröznének az égen. Úgy tűnt, mintha csatákat vívnának, egyik a másikkal keveredett, majd hirtelen szétváltak. A mályvaszínű folt rá volt dobva a kékre, mely félreugrott a türkiz felé, amott meg a zöld elhajtotta a pirosat, és a sárga által lett megtámadva. Aztán a pöttyök lenyugodtak. Nem voltam képes abbahagyni a Hold bámulását, ahol a színes pöttyök szétosztódtak a felszínen, s végül egy összetett egésszé tömörültek.
Így maradtak egy egész örökkévalóságig, míg a kutyám nyafogott, és elrejtőzött a kukoricásban. Ezután a Holdon levő pöttyök alakokat vettek fel, mint számszeríjjal rajzolt négyzetek. Az egyik olyan volt, mintha hat hosszú színes ujj tört volna át az égen. A színek szivárványban egyesültek, s lábaim előtt értek földet. Egy színek által megfestett hidat láttam magam előtt, amely egy boltívet alkotott, amely átívelte a távolságot köztem és a Hold között.
Hosszasan figyeltem és észrevettem, hogy a színek hídja, igazi fehér fényből hullott a földre. Ezután a lábfejeimre néztem, s észrevettem, hogy selymes, fehér színű ragyogás borítja be a szivárványt. A hat sugár, a híd teljes hosszán át, ugyanezen a fenséges fehér ragyogás által fonódott össze.
Bár megragadott egy leírhatatlan kín, úgy döntöttem, hogy rálépek a Holdról érkező szivárványra.
Fordította: Antraversata
[Only admins are allowed to see this image] | |
| | | | Admin
Hozzászólások száma : 50
Csatlakozott : 2012. Aug. 04.
| | Tárgy: Re: ERÉNYEK KÖNYVE III. - Napfogyatkozás Csüt. Ápr. 02, 2015 6:32 am | |
| - Idézet :
-
[Only admins are allowed to see this image]
Napfogyatkozás
II. fejezet - «Köd»
Ráléptem a hat színes csíkból álló hídra, mely a Holdra vezetett a sötét ég alatt, amely fekete volt mint a tinta, és egy csillag nem sok, annyi sem volt rajta látható. Az utazás örökkévalóságnak tűnt. Azonban mikor megpróbáltam felmérni a hátralevő távolságot, elvesztettem a fonalat. A hidat alkotó színes sávok, melyen áthaladtam, valójában egyetlen fehér fényként egyesültek. A híd, akárcsak a víz, úgy hullott alá a Hold felszínére, mint egy tejszínű zuhatag. Súlyosabbnak érezve magam, szánalmasan a talajra rogytam, majd amikor talpra álltam, a port kezdtem a ruhámról lerázni.
Fakó ködöt láttam mindenütt magam körül. Az időjárás forró volt és nedvesség hatotta át a sűrű, belélegezhetetlen levegőt. Megpróbáltam előre haladni, de lépéseim lassúak és furcsák voltak azóta, hogy a köd körbefogta a testem. Lábam belemélyedt a puha és süppedős talajba. Azt kívántam bárcsak feltámadna a szél, és szertefoszlatná ezt a krémes ködöt, ami körül ölelte testemet. Azonban úgy tűnt, hogy ez a hely nem látott még egy aprócska szellőt sem az idők kezdete óta. Azóta is a nedves légkör uralkodott. Úgy éreztem, mintha egy kriptában lennék.
Ebben a pillanatban egy hosszú nyelv csusszant a mellkasomon át. Rémülettől megbénulva, földbe gyökerezett a lábam. Körbetekintve, képes voltam néhány alakot megkülönböztetni. Megszámolhatatlanok voltak, és halványan emberi formákhoz hasonlítottak. Egyikük, óriás méretű, közelebb vonszolta magát hozzám, s képtelen volnék szavakkal teljesen körbeírni rusnyaiságát. Ez a démon teljesen meztelen volt, bőre sima és verejtékkel borított, íves lábai között férfiasságának jele illemtelenül volt közzé téve. Ugyanakkor láttam amint mellkasán a nőiesség jeleit viselte. Abban reménykedtem, hogy emberi arcot fedezek fel, de ehelyett láthattam egy szájat, ami leginkább egy kígyóéra hasonlított, melyből a bal oldalamnál levő hosszú nyelv származott.
A szörnyeteg a következőket mondta nekem: „Asmodeus vagyok, a Bujaság Hercege. Raphael, az Ónmegtartoztatás Arkangyalja az én ellentétem. Azok akik örömöt lelnek a hús bántalmazásában és a totális nihilizmusban, jöhetnek és csatlakozhatnak az elkárhozottjaim soraihoz.” Nem tudtam mit mondhatnék egy ilyen kegyetlen szörnyetegnek, de nem is várt válaszra, s eltávolodott tőlem. Ebben a pillanatban észrevettem egy hosszú folyosót ami a sűrű ködön átvezetett. Azonnal útnak indultam rajta, a menekülési utat kutatva eme vérszomjas állatok elől. A talaj egyre kevésbé volt latyakos, egyre inkább homokosabbá vált. A fakó fehérség is szerte foszlott lassanként, s helyét egy sötét türkiz ragyogás vette át.
Meghatározatlan idő leteltével, elérkeztem egy hatalmas barlanghoz. A bejáratát óriási oszlopok tartották, s nem lehetett eltéveszteni, hisz így még hatalmasabbnak látszott. Homéroszi méretű tavak fedték be minden elképzelhető részét. A folyadék, melyet nem zavartak fel hullámok, sötét türkiz ragyogást bocsátott ki, megvilágítva a környező köveket. Életnek nyoma sem volt. S már nem lepett meg, hogy a parton felhalmozódott kőbuckák között homályos alakok rajzolódtak ki. Mozgásuk lassú volt, furcsa, és határozatlan.
Úgy tűnt emberfeletti erőkre volt szükségük ahhoz is, hogy egyáltalán mozdulni tudjanak. Hallottam, ahogy hanyatló és formátlan alakjukat gyászolják. Ebben a pillanatban egy türkiz nyaláb emelkedett fel a tó felszínéről. Egy hatalmas pikkelyes bőrű, hüllőfarkú teremtmény emelkedett fel a folyadékból. Mindezt tetőzte az óriási állkapocs, a két kis smaragdzöld szem, amelyek rám meredtek. S ezt mondta nekem: „Belial vagyok, a Gőg Hercege. Uriel, a Nemeslelkűség Arkangyalja az ellentétem. Azok kik úgy gondolják, hogy közösségük nélkül is tudnak boldogulni, vagy azok kik úgy hiszik, hogy képesek elérni a felségesség állapotát, jöhetnek és csatlakozhatnak kárhozottaim soraiba.”
Fordította: Antraversata
[Only admins are allowed to see this image] | |
| | | | Admin
Hozzászólások száma : 50
Csatlakozott : 2012. Aug. 04.
| | Tárgy: Re: ERÉNYEK KÖNYVE III. - Napfogyatkozás Csüt. Ápr. 02, 2015 6:33 am | |
| - Idézet :
[Only admins are allowed to see this image]
Napfogyatkozás
III. fejezet - «Az alföld»
Belial visszafordult és alámerült a türkiz folyadékban, mely ezután visszatért mozdulatlanságába. A parton egy kis hajóra lettem figyelmes. Hogyan kerülhette ez el figyelmemet eddig? Beleültem, és ebben egy formátlan lény sem akadályozott meg. Órákon át eveztem óriási oszlopok hosszú során. Egyre gyorsabban és gyorsabban haladtam, azonban az öröm rögtön tovaszállt, s helyét rémület váltotta fel, mert rájöttem, hogy ez csupán azért van, mert elkapott egy örvény. S nem voltam képes kiszabadulni az örvényből, így átkerültem a nyílás aljára.
Mikor felébredtem, testemben fájdalom uralkodott, s magam körül egy sötét folyosót láttam. A talajt forró, puha szövet borította, melynek színe megegyezett a mályvaszínű ametiszt falak színével. Úgy döntöttem végigmegyek a folyosón. Utam során hatalmas arany-, ezüst- és drágakő halmokat láttam a falak mentén. Ízletes húsok étvágygerjesztő illata lengte körül a folyosót. Fenséges testű férfiak és nők mulatoztak előttem. De én leginkább azon emberekre lettem figyelmes, kiknek szeme egyszerűen felfalta a luxus látványát.
Azon csodálkoztam, hogy miért nem veszik el ami felajánltatott számukra, azonban hamarosan megértettem. Az egyik kárhozott elvett egy aranyérmét, s gyorsan, fájdalmas üvöltéssel, el is dobta. Ezek az elátkozott lelkek arra ítéltettek, hogy vágyakozzanak a gazdagság után, amelyet sosem élvezhetnek. Ebben a pillanatban szárnycsapkodásra lettem figyelmes, és magam előtt láttam egy hatalmas méretű teremtményt, melynek szárnyai akárcsak a denevéreké, s teste mint az ametiszt. S ezt mondta nekem: „Én vagyok Sátán, a Vágyak Hercege. Mihály, az Igazságosság Arkangyalja az ellentétem. S azok kik mások számára adatott ajándékokból kívánnak részesülni, vagy kik embertársuk javaira vagy boldogságára éhesek, jöhetnek a kárhozottjaim sorai közé.”
S minden további nélkül Sátán tova is tűnt. S így elkezdtem utamat a folyosó vége fele, melyet végre valahára megtaláltam. A kijárat egy kis méretű nyíláshoz vezetett melyet faragott koponyákkal teli fekete kő párkány takart el. Haboztam, hogy átmenjek-e rajta, azonban tudtam mi van mögöttem, s így rájöttem nincs értelme visszafordulni. Így hát átmentem a szűk nyíláson, és egy végtelennek tűnő alföldön találtam magamat. Oldalt vörös hegyeket láttam, melyek határként ölelték körül a völgyet.
Ez a látvány már majdnem hasonlított egy földi látképhez, azonban a hegyek és a fű is vérszínű volt. A nap épp az alföld fölött tűzött. Betöltötte az ég felét, s úgy tűnt hozzátapadt a Holdhoz. Olybá tűnt, mintha az éjszakában az összes csillag egymásba olvadt volna, s ennek teljes súlya rám zúdult. Felfedeztem egy vibráló kék hegyormot az alföld közepén, mely egészen a nappal hatalmas csillagáig vezetett fel. A hegy lábánál egy nagy, fából készült szerkezet volt elhelyezve. Úgy határoztam, hogy követem a kőujj által kijelölt irányt, a hegyen felfelé. Azonban féluton megértettem nem leszek képes elérni.
A kék hegyorom körül, több száz mérföldön át, a kárhozottak többezres tömegekben harcoltak mint őrültek. A legkisebb szánalmat se érezték egyik a másik iránt. Mindegyikük fejében csupán egy gondolat járt: ez a tökéletes pillanat, hogy belemarjon az ellenfelének húsába. Mikor a fegyverek és a kezek nem voltak elégségesek, helyüket fogak váltották fel. Aztán, az óriási harcok színterén, egy hatalmas bika közeledett felém. Vérben forgó szemei alatt, lángok törtek elő orrnyilásaiból. S ezt mondta nekem: „Leviathan vagyok, az Düh Hercege. Gábriel, a Mértékletesség Arkangyala az ellentétem. Azok, kiknek mások utálata szorult szívükbe, vagy azok, kik minden erejükkel harcolni kívánnak a helyzetükkel, jöhetnek és csatlakozhatnak kárhozottaim soraihoz.”
Fordította: Antraversata
[Only admins are allowed to see this image] | |
| | | | Admin
Hozzászólások száma : 50
Csatlakozott : 2012. Aug. 04.
| | Tárgy: Re: ERÉNYEK KÖNYVE III. - Napfogyatkozás Csüt. Ápr. 02, 2015 6:35 am | |
| - Idézet :
[Only admins are allowed to see this image]
Napfogyatkozás
IV. fejezet - «Gallériák»
S ekkor Leviathan megütötte a véres füvet a lábfejével, és egy kráter nyílott alatta. Láttam egy kő lépcsősort ami a sötétségbe vezetett le. Összeszedve a bátorságomat, beléptem, mialatt a Démon-herceg visszatért harcolni. Óvatosan haladtam lefele a vaksötétben, hisz nem volt egy cseppnyi fény sem, mi segített volna látni, hová is lépek, s oly hosszúnak tűnt az út. A falat tapogatva haladtam, s érintésem által megállapíthattam, hogy a lépcsősor egyszerűen és durván a talajba van faragva.
Elöntött a félelem mikor ujjaim egy ragadós alakot érintettek meg. Ebben a pillanatban a lépcsőket betöltötte egy zöldes ragyogás. Körülnézve undorodva állapítottam meg, hogy félelmemet egy óriási méretű hernyó okozza, amely a falon mászott. Vonakodás érzése sugárzott a lényből, akárcsak a több ezer hasonló teremtményből, melyek ugyancsak a talajban csúszkáltak. Kezdett kialakulni bennem a Hold működésének elve, s azon gondolkodtam, vajon milyen bűnökért vezekelnek ezen a helyen. Válaszomat megtaláltam a kanyargós lépcsősor alján, ahol tíz különböző galéria volt a talajban, elárasztva eme alantas származású, zöldes, aprócska szörnyecskékkel.
A felpuffadt kárhozottak, kiknek testét a gonosz torzította el, ezután elfogták, és felfalták azokat, akik az útjukba akadtak. Túltengett bennem a hányinger, mikor az új galéria elém tárult, mely épp hogy elég volt a, hogy a legnagyobb földi giliszták is beférjenek. A lény, akit láttam, így szólt: „Azazel vagyok, a Kapzsiság Hercege. Galadrielle, a Megtartoztatás Arkangyalja az ellentétem. Azok, kik visszaélnek az alapszükségletekkel, kik nem képesek felmérni, mire is van szükségük a fennmaradásukhoz, csatlakozhatnak a kárhozottaim soraihoz.”
Majd hozzátette: „Kövess engem.” Visszatért, és tovább ásta a galériáját. Követtem több mérföldön keresztül, s többször is irányt váltott. Ekkor az alagút egy nagy fa tároló helyiséghez vezetett. Megértettem, hogy a kőcsúcs lábánál voltam. Azazel a kijárathoz közel várt rám, és egy újabb alagút ásásába kezdett. Körülnéztem, és láttam, hogy valami dombocskán állok. Mindenfelé feneketlennek tűnő aknák tátongtak.
De hirtelen előtűnt egy alapzat, melyből számos nyers és éles fatüske nőtt ki, s melyek egyre haladtak felfele, majdnem addig ahol álltam. A kárhozottak felettük voltak. Még álló helyzetben is, elég nehéz volt számukra megtartani a pozíciójukat, hogy nehogy beleessenek. A legfurcsább volt azonban, hogy mindegyikük pénzben és szépségben felbecsülhetetlen kincset tartott a kezében. Úgy szorították az arannyal teli bőröndöket, értékes kövekkel teletömött tarisznyákat, mintha az életük múlott volna azokon.
Néha, egy kevésbé kimért mozdulat miatt, egy kis kincs le-lepottyant. S kik elkövették azt a hibát, hogy megpróbálták elkapni a lehulló kincs-darabkáikat, maguk is lezuhantak. Aprócska sárga ragyogás tanúsította a lehullott kincsek jelenlétét, s mérgezte azokat kik felül maradtak, s melyek közül senki nem akart lehullatni semmit. Néhányukról lerítt, hogy már hosszú ideje kapaszkodnak, mivel lábaik már elsenyvedtek. De legkevésbé sem gondolkodtak a kiszabadulásról, hisz attól tartottak, hogy az aranyaik belezuhannak az aknába.
Ekkor megláttam egy hatalmas aranypókot a hálóján ereszkedni lefele a mennyezetről, s több ezer gyémántszem ragyogott szemei helyén. Közel érve hozzám, így szólt: „Én Belzebúb vagyok, a Fösvénység Hercege. György, a Barátság Arkangyalja az ellentétem. Azok, kiknek önzősége és mások iránti megvetése egyenlő, jöhet és csatlakozhat a kárhozottaim soraiba.” Ezután a Démonherceg szó nélkül egy hidat szőtt, és összekapcsolta a kis szigetemet a fa tároló szoba szélével.
Fordította: Antraversata
[Only admins are allowed to see this image] | |
| | | | Ajánlott tartalom
| | Tárgy: Re: ERÉNYEK KÖNYVE III. - Napfogyatkozás | |
| |
| | | | | | ERÉNYEK KÖNYVE III. - Napfogyatkozás | |
|
Similar topics | |
|
| | Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
